Az úticél és környéke
egy helyen!

Szombathelyről röviden - Szombathely

  • Szombathelyről röviden, Szombathely

Szombathelyről röviden

Szombathely Nyugat-Dunántúlon, Vas megyében található, hazánk egyik legrégibb városa, melyet a nyugat királynőjének is szoktak nevezni. A Kárpát-medence egyetlen 2000 éve folyamatosan lakott városa, a római kori várost Claudius császár alapította Savaria néven.

A város büszke gazdag történelmi múltjára, híres szülöttjeire, színvonalas kulturális életére. Itt haladt egykor az egyik legjelentősebb európai kereskedelmi útvonal, a Borostyánkő út, itt telepítette le Claudius császár, városunk alapítója a római legió kiszolgált katonáit. A szombathelyi Iseum Európa harmadik legnagyobb Isis szentélye volt. Szombathelyen született Szent Márton, Európa egyik legismertebb szentje. A huszonegyedik században épült ki a Szent Márton Zarándokút, amely városunkból indul.

A római időkből származó emlékek mellett gazdag vallási örökséggel rendelkezünk: a szombathelyi Székesegyház az ország harmadik legnagyobb katedrálisa. 

A Vasi Skanzen megmutatja miként éltek Vas megye falvaiban az elmúlt kétszázötven évben.  A házak elhelyezése hozzávetőlegesen az eredeti állapotokat tükrözik vissza, a zárt épületsorok utcaszerűen, a szórványtelepülések házai lazább térközökkel épültek újra. 

A város egyik legnagyobb eseménye a minden évben megrendezésre kerülő Savaria történelmi karnevál. Ennek egyik helyszíne a háromszög alakú fő tér, az egykori piactér, ahol több évszázadon keresztül heti vásárokat tartottak szombati napokon, innen is kapta nevét a település. A város több, nagy múltra visszatekintő kulturális rendezvénynek ad otthont, köztük a több mint négy évtizede megrendezésre kerülő Savaria Nemzetközi Táncversenynek.

A közkedvelt fő téren számos műemléképületet találunk, illetve itt láthatjuk a pestis járvány emlékére állított Szentháromság szobrot is. Itt található a Szombathelyen született 1913. június 22-én Weöres Sándor, híres magyar költő, író szobra is.

Látnivalói közül néhány: Savaria Múzeum, Iseum, Történelmi Témapark, Püspöki Palota, Kámoni Arborétum, Vasi Múzeumfalu, Weöres Sándor Színház, Kalandváros.

További 65 látnivaló a(z) Szombathelyről röviden közelében és Szombathely településen, illetve a környéken »

Kattints és fedezd fel!

Hirdetés


 
A kornyeke.hu oldal működése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk adatvédelmi tájékoztatónk szerint. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát az oldalon. Rendben
Hétvégére
Következő nyaralásra
Egyszer megnézném
mégsem